A medence átka

Minden évben felállítunk a kertben egy medencét. Nem kell túl nagyra gondolni, bár elég változó méretűek, általában akkorák, hogy pont el lehet heverni benne.

De a medence-felállításnak ára van.

Először is, abban a pillanatban, hogy víz kerül bele, beborul az ég, és hetekig elő sem bújik a nap. De nem baj, idén úgyis szárazság volt, már nagyon kellett az az eső. Ezt az idő-elrontós játékot egyébként olyan tökélyre fejlesztettük, hogy ha véletlenül szép idő lenne, és levesszük a medencéről a takarót, hogy melegedhessen benne a víz, 10 percen belül már gyűlnek is a tornyos felhők.

Másrészről, minden évben másik medencénk van. Ez nem annyira annak köszönhető, hogy ne felelne meg a régi (bár volt ilyenre példa), mint inkább annak, hogy az előzővel mindig történik valami. Volt, ami akárhogy is néztük, pici volt (egy ember bele tudott ülni). Volt, amelyik túl nagy. Ez elsőre nem hangzik problémának, de egyrészt anya szerint elcsúfította a kertet, másrészt egyik éjszaka erősebb szél jött, és az enyhén lejtős talajon felborította a medencét, amiben nem kevés víz volt. Jól megöntöztük a környező kerteket... Aztán volt az, amit kiharapott a kutya, bár ha jól emlékszem, ide a többesszám illene, legalább kettő medence jutott erre a sorsa. Hiába próbáltuk őket szigszalaggal megfoltozni... 

A tavalyival pedig több minden is történt. Ez egy "merev falú", azaz műanyagból készült gyerekúsztató volt, olyan nagy halacskákkal az oldalán. A mérete pont megfelelt, többen is el bírtak benne feküdni, és mivel nem fért bele olyan sok víz, hamar felmelegedett. A története úgy kezdődött, hogy erre is ráraktuk a medence-takarót, ami fekete. Mire levettük, a medence egyik fala megolvadt, és kidőlt. De anyát nem kell félteni, megoldotta ő a problémát, fogta, és kivasalta. Meg kell hagyni, akármilyen furcsa, de mégis csak megoldás volt, ha nem is lett tökéletes, használható maradt a medence, még ha egy kicsit lábbal meg is kellett támasztani a falát.

Így hát aztán idén is új medencénk van, a kivasalt helyett. És én már egyszer meg is mártóztam benne, a többiek még várják a jó időt, mert az elmúlt néhány hétben nem igen volt alkalmuk kipróbálni, hacsak nem szerettek volna viharban úszkálni.

A miénk is majdnem ekkora. Majdnem.
(Canicule by Raphaelle Martin, from Pinterest)

Reklám

Az előzmények gyors összefoglalásaként:
Apa sötétkék inget vasalt. Másnap anya blúzának hófehér gallérján kezdte a vasalást. Itt derült ki, hogy sötétkék szöszök tapadtak a vasaló (tapadásmentes) aljára, és persze már bele is olvadtak anya kedvenc blúzába. Ráadásul limitált kiadás, pótolhatatlan.

Anya szerint apának hatalmas szerencséje volt, hogy nem volt otthon akkor, aztán elment dolgozni, azzal az apának szánt üzenettel, hogy mire este hazajön, olyan legyen mint az új.

Innen indult a "hogyanmentsükmeganyablúzát" projekt.

Andris megkérdezte a barátnője anyukáját, én megkérdeztem Ricsit, aki megkérdezte egyik munkatársát, aztán megkérdeztem Ricsi anyukáját, aztán az interneten keresgélés jött.
Sok ötlete senkinek nem volt, tekintve hogy a fehérítőszereket ki kellett zárni, mivel a gallér másik fele sötétszürke. A leghasznosabb tanácsoknak a "próbáljátok meg lekaparni" és a Vanish szappan bizonyult. C tervként meg a varrónő szerepelt. (B terv nem volt.)

Ezek kombinációjával, mármint a körömmel kaparászás és a tisztítószer segítségével, egy bő félórás munkával, ketten apával sikeresen újra fehérré varázsoltuk a blúzt.

A Vanish tényleg csodaszer.

Forrás: Pinterest