Az ember nem minden nap állhat műtőben (bár az orvostanhallgatókra ez kevéssé igaz), és még ritkábban teheti ezt nadrág nélkül. Mármint ha az illető nem beteg, de olyankor nem áll, hanem leginkább fekszik. De ma ketten is ebben a szerencsében részesültünk, amikor is közölték velünk a műtőben menet, hogy az összes steril nadrág elfogyott. A mosásban vannak, de tessék, adnak egy tunikát. Ami majdnem térdig ért.
Én naivan azért megkérdeztem, hogy akkor most bemehetünk a rendes fehér nadrágunkban? (Ez kicsit szabályellenesnek tűnt.) Nem, dehogy, hát hova gondolok. Nadrág nélkül kell viselni. Olyan... Bokavillantós lesz. Közölte a műtősruhák kezelője, és úgy tűnt nagyon szeretne kinevetni. Nem a tunika miatt, mert mint kiderült, az tényleg megszokott, csak az értetlenségünk miatt...
Mama pedig minden valószínűség szerint elhatározta, hogy felhízlal.
Uzsonnára sárgadinnyét ettünk, mire megkérdezte, hogy ugye megeszek egy felet? Azt hittem rosszul hallottam, de aztán tisztáztuk, hogy az egy kicsit sok lenne, egy fél dinnye. Aztán épphogy csak nekiálltunk, amikor kérdezte, hogy kérek-e főtt kukoricát, de ezt meg megbeszéltük, hogy lehet az annyira mégsem illik a dinnye mellé.
