Vizsgaidőszak - Survival tips

Tegnap kezdődött, máris utálom. Sőt, igazából már egy hete elegem van belőle. Ahogy a blogbejegyzések gyakoriságán is látszik, nem jó időszak ez...

A vizsgaidőszak kihozza az emberből a legrosszabbat, vagy ahogy vesszük, a legjobbat.
Ilyenkor az ember egy másik dimenzióba kerül, és a valós világ valahogy kicsit háttérbe szorul. Így volt ez a téli vizsgák során is. Nem volt más, csak tanulás, nap nap után, és hát ilyenkor mi mást csinálna az ember, folyamatosan eszik. Bármit, amit a házban talál.
Egyik portyázásom során felhoztam a szobámba két mandarint (nehogy már egyesével kelljen szaladgálni érte...) Ahogy fogtam őket, hirtelen belém nyilallt a kérdés, hogy vajon tudok-e zsonglőrködni?
Nem tudok.
Mind a kettőt eldobtam. Szép sorban, egymás után.

Arról meg már ne is beszéljünk, hogy összebarátkoztam egy léggyel...

Szóval, hogyan is kéne ezt az időszakot túlélni?

1. Enni kell. Sokat. Csokit, gyümölcsöt, süteményt, chipset, és említettem-e már a csokit? Persze az étkezések között...
2. Kávé, tea. Kávé, kávé, tea. Ebben a sorrendben.
3. Az előző pont ellenére a "kinek kell alvás" nem jó mottó. Másnap reggel rájössz, hogy neked kell. (Aztán persze este megint jön az "alvás a gyengéknek való!" jelmondat...)
4. Nem lehet mindenen aggódni, úgyhogy érdemes a társadalom elvárásait lerázni magadról. Mi van, ha három napja nem fésülködtél, és melegítőben mész a könyvtárba? Semmi.
5. Néhány naponta dugd ki az orrod a szobádból. 
6. Oszd be az idődet, lehetőleg logikusan. Az utolsó napra beosztani 400 oldalt amikor addig csak 20 oldalakat haladtál, nem logikus.
7. Mindent írj le, mert elfelejted. Álmodból felébresztve is vissza tudod mondani a citrát ciklus összes lépését képletekkel együtt, de senki nem várhatja el, hogy emlékezz arra is, hogy megígérted, hogy felporszívózol...
8. És végül: Ne felejtsd el, hogy egyszer csak vége lesz, és minden valószínűség szerint te is túl fogod élni, mint annyian mások.

(Pinterest)

Veszélyes kimerészkedni

Ahogy közelednek a vizsgák, egyre kevesebbet mozdulok ki (mellesleg nem csak a házból, a szobámból is...) De hát még szorgalmi időszak van, előfordul, hogy egy-egy órára mégis be kell menni az egyetemre. Ma is ez történt, és szembesülhettem a külvilág veszélyeivel.

Először is, már odafelé több ismerős arcot is láttam, de nem is voltam benne biztos, hogy tényleg ismerősök-e, meg ők sem vettek észre, szóval megúsztam a társalgást. 

Aztán a hazaút. Ott kezdődött, hogy amint leültem, észrevettem, hogy egy poloska mászkál az ablakon, belül. Mint már egy korábbi bejegyzésemből kiderülhetett, nem igazán rajongunk egymásért a poloskákkal (bár lehet nekik nincs velem problémájuk, ellenben én nem igazán szeretek egy légtérben tartózkodni velük), de jól van, viszonylag messze volt tőlem, így nem ültem máshová, csak szemmel tartottam. Mellettem egy 30-as éveiben járó nő ült, és bár kicsit több helyet foglalt, mint az nekem kényelmes volt, de hát ez azért nem bűn. Aztán megkérdezte, hogy mennyi az idő. Én gyanútlanul abbahagytam a zenehallgatást, hogy válaszoljak neki, amit ő úgy értelmezett, hogy akkor beszélgessünk. Kényelmetlenül feszengtem, amíg ő elmesélte, hogy milyen boltban dolgozik árufeltöltőként, és kozmetikusnál volt, és nagyon fáradt, és próbáltam udvariasnak tűnni, miközben azon gondolkodtam, hogy a legkevésbé sem érdekel, és hogy mennyire lenne bunkóság átülni máshová. Ő meg csak beszélt és kérdezett és beszélt, de talán még tűrtem is volna a dolgot, ha ekkor a poloska nem dönt úgy, hogy ő is röpdösni kezd. Na ez a dupla támadás volt az utolsó csepp a pohárban, éppen egy megállóhoz közeledtünk, úgyhogy felpattantam, hogy bocs mennem kell, és leszálltam a buszról. 

Gyakorlatilag ketten, közös erővel lekergettek a buszról... 

Na de legalább volt egy pékség a megállóban, nekem úgyis kopogott a szemem az éhségtől, úgyhogy legalább megreggeliztem (olyan fél 1 körül járhatott) és ebéd utánra is hoztam haza finom réteseket, szóval végülis megérte. 7 perc múlva úgyis jött a következő busz.

(Pinterest)

(Mellesleg, csak hogy nehogy úgy tűnjön, nem utálok mindenkit. Például idős embereket szívesen meghallgatok. De az idióták hagyjanak békén...)