Úszó-medence

Andris szerint vicces. Elöljáróban leszögezném, hogy semmilyen kár nem történt.

Már megint meleg volt (vagy még mindig?), úgyhogy úgy döntöttem, ennek elviselésére kell a medence. Lehet, hogy csak 1.60 az átmérője és csak 20 centi víz van benne, de pancsolni tökéletes. És tökéletesen elfér a fenti teraszon.

Ricsi segített, elkezdtük feltölteni, aztán ott hagytuk. Megvacsiztunk, később visszanéztem, de még ha 10 centi víz volt benne, úgyhogy had folyjon. Andrisék is megjöttek mindeközben, úgyhogy ha már ennyien voltunk, társasoztunk. 

Szerencsére nem egy hosszú játék, mert utána Andris megkérdezte, hogy locsolok, vagy miért folyik a víz?

A medence!

Felrohantam, hát a medence teli volt. Nemcsak teli, de orrán-száján folyt ki belőle a víz. 

A csapot elzártuk, benne hagytuk a slagot, hogy eresszen le, a folyamat felgyorsítása végett pedig az oldalára nehezedtem. Így hamar elértük a kívánt 20 centis magasságot, és csak kicsit úszott a terasz.

De legalább van miben úszkálnom minden délután.

Pool Series by Kristen Martincic

Éjszaka

Anyáék elmentek Portugáliába világot látni (és apa "mellékesen" egy világbajnoki címet is szerzett). Így most miénk a ház, és természetesen én vagyok a főnök, mivel én élek ebben a házban hármunk közül legrégebb óta. (Ha már sem a legöregebb, sem a legnagyobb nem én vagyok...)

Egyik éjszaka Andris sem volt itthon, csak mi ketten maradtunk Ricsivel, meg persze az állatkák. Valamikor az éjszaka közepén valami kaparászásra ébredtem. Visszaaludtam volna épp, de aztán megint hallom... Valaki be akar jönni a tetőablakon! 

Én aztán meg nem nézem, ki az, úgyhogy meglökdöstem Ricsit, hogy ébredjen. Ő is hallgatózik, nem képzelődöm, valaki mindjárt bejut...

Hát nem a Tigris volt?!

Kiment, mert neki a szúnyogháló nem akadály, de aztán rálépett a tetőablakra, ami a súlya alatt becsukódott, így vissza már nem jutott. 

Másnap este kiraktuk, had játsszon csak kint, ne a mi szobánkban.

(from Pinterest)

Alkalmassági vizsgálat

Reggel 8-ra kell az F épületbe mennem. Ezt hamar megtalálom, mivel egyszer már jártam itt, és akkor ugyan eltévedtem idejövet, de megjegyeztem az egyszerűbb utat.

8 óra 5 perc. Megvannak a papírok, 10-től lesz oktatás, addig ha gondoljuk, keressük fel az üzemorvost, a szomszédos épületben. 

8 óra 15 perc. Egészségügyi szempontból is alkalmas vagyok a gyakorlat megkezdésére. Még mindig rengeteg idő van az oktatásig. Érdemes lenne felkeresni az osztályt, ahol holnaptól leszek.

Betegirányítótól kérdezem először, hol van az anyagcsere osztály, fogalma sincs. Egy kedves beteghordó szerencsére jobban tájékozott és eligazít, hogy a C épületben lifttel menjek fel, és a sárga panelen nyomjam meg a 2-es gombot. Kiszállok, a neurológián találom magam. Abban a hitben, hogy eltévedtem, irány egyel feljebb, itt sem tudják, hol az anyagcsere osztály, de aztán jön egy nővér, aki mégis tudja. Vissza le, át a neurológián, és ott lesz mögötte.

Megvan az osztály, de innen felküldenek az 5. emeletre, a főorvoshoz. Visszaballagok a lifthez, de a gombok szerint a legmagasabb emelet a 4. (mindeközben a kijelző szerint a 7.-en járok). Na nem baj, fel ameddig lehet, ott találok egy "orvosi igazgatóság" feliratú ajtót, ahol kedvesen útbaigazítottak, hogy ez a C épület, a főorvos úr szobája pedig a K épületben található. De csak mennyek itt le pár emeletet, ott végig a folyosón, aztán szálljak másik liftbe, és már ott is leszek. Ezen instrukciókat követve egy apró kavarodás után valóban meg is van a megfelelő ajtó.

9 óra 35 perc. Az osztály megkeresése nem is tartott olyan sokáig.

Végre 10 óra. Az oktatás viszonylag tömör és rövid. Ezután már csak rövid várakozás, hogy vissza leadjuk a papírokat.

Másnap reggel majdnem sikerül egyből megtalálnom az anyagcsere osztályt, csak egyszer tévedek el. És a nap végére az is kiderül, hogy a feltételezésemmel szemben, miszerint én a C épületben vagyok, ez a K épület. 

De lassan minden összeáll.

(by Douglas Smith)

Sörp

Gabi mama bodzaszörpöt készített nekünk, és az felrobbant a hűtőben. 

Nem, mintha ennyire veszélyes dolgokat készítene mama, csak hát... Beraktuk a hűtőbe. Kicsit erjedt íze volt, így megkapta a sörp elnevezést, majd elfeledkeztünk róla.

Én fent tanultam, és egyszer csak kellemes bodzaillat csapta meg az orromat. Biztos a bodzafa felől fúj a szél... Aztán amikor lementem, az első gondolatom az volt, hogy már megint folyik a hűtőnk. A második gondolatom nem ez volt.

Mindenen vastagon állt a bodzaszörp. Maga az üveg akkora erővel robbant, hogy a kupakja betörte a tejes dobozt, így az is ment a kukába. Az egész hűtőt ki kellett mosni, minden ragadt benne.

A másik üveg sörp sorsát saját kezembe vettem, mielőtt felrobbanna, gondoltam kiöntöm. Szerencsére a csap felett vittem véghez a mutatványt, mivel amint meglazítottam a kupakját, mint az öntözőből, úgy spriccelt minden irányba a ragacsos lé. 

Nem baj, úgyis szünetet akartam tartani...

Vasárnap

-Tudjátok, milyen nap van ma?

-Vasárnap?

-Igen, de azon kívül?

Apa és Anya az ajtóban álltak, mi Andrissal összenéztünk, az ő szemében is láttam tükröződni az enyhe rémületet,  amit én is éreztem, hogy mit felejtettünk el? Kinek lehet névnapja, esetleg születésnapja?

Anyáék türelmesen vártak.

-Aki kitalálja, nyer valamit. - biztattak.

Andrisnak nem jutott eszébe semmi. Nekem derengeni kezdett, hogy nagyjából május van, és vasárnap, és ez a leírás anyák napjára és gyereknapra szokott érvényes lenni. Előbbi már volt, szóval...

-Gyereknap?

-Igen! - húztak elő a hátuk mögül egy-egy csokit.

Aztán megbeszéltük, hogy ugyan máskor ilyenkor strandra szoktunk menni, de most nekem tanulnom kell, úgyhogy elhalasztjuk, és ugyanezen okból majd Mamáékhoz is csak jövő hétvégén megyünk.

Ebben megegyeztünk, amikor Apának eszébe jutott:

-Nem jövő héten van a gyereknap? Még az a vasárnap is május.

De.

De nálunk most volt gyereknap. Így még nagyobb volt a meglepetés.

Theodoor van Hoytema, calendar 1912 may

Cseles

Mivel beszigeteltettük a házat, természetesen az elmúlt időszakban hiába volt elméletileg tavasz, a hóeséstől, jégesőtől, nagyon mínusz hőmérséklettől kezdve a szélviharig minden volt, meg hát persze a kapunk is elromlott, csak úgy. De azt apáéknak sikerült megcsinálni.

Valamelyik nap éppen ellustálkodtam az első órámat, így délelőtt itthon voltam kivételesen, egyedül, és épp Nokedlival sétálgattam a kertben, amikor egy autó állt meg a kapu előtt. Találgattam: lehet Andris itthon hagyott valamit, de akkor már hamarabb visszaért volna. Vagy anya hamarabb végzett a munkában, de ahoz meg túl korán volt. Akkor lehet csak szemben álltak meg, ki tudja...
Egyszer csak megjelent Zoli papa. Ő is meglepődött.
-Hát te? - kérdezte tőlem.
-Én itthon vagyok, a jobb kérdés, hogy te mi járatban vagy errefelé?
Mondta hogy valahol a környéken járt és gondolta benéz, aminek továbbra sem volt értelme, tekintve, hogy délelőttönként nálunk sosincs otthon senki, és ezt Papa is biztosan tudja. Aztán szép lassan kezdett kibontakozni a kép, ahogy Papa kért tőlem egy papírt és centit.
-Mit szeretnél lemérni? - Így első körben nekem a kapu vagy a kerítés jutott eszembe, hiszen azt is meg kell majd csináltatnunk, de a Papának egyiket sem kell lemérnie.
-Nem mondom meg.
Gyanús.
Azért kapott centit és papírt, és hát teljesen véletlenül a kapu irányába vettük az irányt.
-Azt a fiúk megcsinálták már.
-Az nem jelent semmit! - legyintett Papa.

The Garden Gate at Vetheuil - Claude Monet

A tél örömei vol.2

Az előző bejegyzés óta leesett vagy 10 cm hó. Így máris sokkal másabb az ember hozzáállása.

Olyan gyönyörű, ropogós, friss, csillogó a hótakaró!

Közben apáék elmentek edzőtáborba. Kajak edzőtáborba. Persze nem itthon, délre, Horvátországba.

Elmondása szerint -6°C-ban sem kötött még hajót, de ennek is eljött az ideje. Az utazást ugyan elhalasztották egy nappal, mert amikor indultak volna, akkor zúdult le a hó, de másnap tényleg elmentek. 

Küldött az útról képeket, mintha Szibériában autóztak volna. De amint odaértek, eveztek, az 1°C és eső/havaseső ellenére. Ez a viking-mode. És a nem nagyon melegvizi edzőtábor.

Itthon mindeközben: 

Anya dolgozik.

Ricsi dolgozik.

Andris és Nóri pihen/tanul.

Én pedig a patológia tankönyvet magolva azóta sem értem, hogy az ember hogyan éli túl az életet...

By Alessandro Gottardo (aka SHOUT)

A tél foga

Rövid bejegyzés következik a tél örömeiről.

Hófehér bőr, szőke haj, kék szemek - ez lennék én. Az őseim, valaha régen, biztosan északi vidékekről jöhettek. De a kinézet ellenére a hideg szeretetét biztosan nem örököltem tőlük. (Bár ki tudja, lehet ők sem rajongtak érte)

Egyszer hallottam egy mondást, miszerint a télben az a legjobb, ha az ember Jamaicából nézheti. Annak ellenére, hogy még sosem jártam ott, teljesen egyetértek. De mivel én máshova születtem, és olyan szerencsés sem vagyok, hogy egész évszakokat ott tölthessek, marad a panaszkodás öröme. Vagyis ez nem teljesen igaz, a telet szeretem, ennek az évszaknak is megvan a maga szépsége (amibe a hóesés is beletartozik), de a hideg az más tészta.

Őszintén, mi más jó -10°C-ban, mint hogy elmeséld mindenkinek (aki szintén átéli), hogy milyen hideg van? Esetleg még az, hogy elmondhatod, túlélted. De ennyiben kimerültek a hideg és a jó halmaz közös elemei. Lefagy az arcod, orrod, kezed, minden légvételre mintha jéggé fagyna a tüdőd, és ha szemüveges vagy, mint én, bármilyen helyiségbe lépve vakon tapogatózol. Nem jó.

És Magyarország még csak közel sem a leghidegebb (emberlakta) zuga a világunknak. Mély tisztelet jár azoknak, akik akár -50°C-ban is élik az életüket, és még mosolyognak is hozzá. 

Csodálatos egy teremtmény az ember...