Rizs

Szombat délben táncolni voltunk Anyával, hazafelé indulva felhívtuk Apát, hogy ha hazaért már a kajakozásból, rakjon fel egy adag rizst főni, hogy annál hamarabb legyen ebéd. Mint kiderült, Apa még nem volt otthon, úgyhogy megegyeztünk, aki hamarabb hazaér, az foglalkozik a rizzsel.

Már csak 10 percre voltunk otthonról, amikor Apa hívott, hogy hazaért, mégis mennyi rizset főzzön meg. Mondtuk neki, másfél bögrével. Jó, de milyen bögrével? Bármilyennel, de például van egy mérőedényünk is. De az nincs meg. Akkor bármilyen bögrével. Jó, és mennyi víz kell hozzá? Háromszor annyi, de rakja már fel, mert mindjárt otthon vagyunk. (Mindeközben megjegyzem, hogy ugyan nálam volt a telefon, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy egymással beszélgessenek, anélkül, hogy hallanák, mit is mondott pontosan a másik...)

Két perc múlva újabb telefon. Milyen rizs legyen, jázmin vagy sima? Mindegy, mondjuk jázmin, de amelyik van otthon, de rakja már fel!

Már majdnem az utcánk sarkán jártunk, amikor ismét csörög a telefon. Milyen lábosban rakja fel? Én ezt már képtelen voltam tolmácsolni, a nevetéstől alig kaptam levegőt, úgy próbáltam kipréselni, hogy komolyan kérdi-e. Igen, komolyan. Közben Anya mellettem türelmetlenkedik, hogy mi van már megint. Apa még hozzáteszi, hogy és egyébként az lesz-e az ebédünk, amit a macska épp eszik a pulton? Ez egy jó kérdés, de már most állunk meg a ház előtt. Jól van, akkor legalább úgy főzünk rizst, ahogy akarunk.

Mire beértünk, persze már rég főtt a rizs, Apa csak szórakozott.

De a macska tényleg az ebédből lopott el egy darabot...

De komolyan?!