Én vagyok a király(nő). /2

Na mit a legjobb dolog este 10-kor csinálni?

Pontosan, jól tippeltél.

Rakott krumplit.

Na de kezdjük az elején a történetet...

Anya nem rég kiselejtezett rengeteg cipőt (tényleg rengeteget), és minket kért meg Ricsivel, hogy szabaduljunk meg tőle. Najó, nem így mondta, arra kért hogy adjuk el, cserébe a bevétel a miénk. Ki is néztük, hogy majd ma reggel megyünk piacra, és mindet eladjuk. 

Viszont tegnap este, tánc után, eszembe jutott, hogy az volt a terv, ma rakott krumplit ebédelünk. De ha piacon vagyunk, és csak délután 1 körül érünk haza és akkor állunk neki, abból nem lesz ebéd. És Ricsinek megígértem, hogy csinálunk rakott krumplit, neki meg el kell mennie délután, nem tudna belőle enni.

Gyorsan felhívtam Andrist, rakjon fel krumplikat főni (és mivel elfelejtettem neki mondani, hogy főzheti héjastól, megpucolta, így végül is spórolt nekünk jó sok időt). Mi majdnem 10-kor értünk haza, ezután tudtunk nekiállni a főzésnek, persze teljesen frissen és kipihenten.

Nem egy bonyolult étel, de nem is gyorsan elkészíthető, de ketten hamar megvoltunk vele, így éjjel fél 12-re meg is sült a másnapi ebédünk.

Reggel 7-kor keltünk, hogy nagyjából időben kiérjünk a piacra. Szigorúan kávé után kipakoltuk a cipőket a kocsiba, és megállapítottuk, hogy a rengeteg szó nem túlzás a mennyiségre. A kis Micra csomagtartója és a hátsó ülések és környékük teljesen megtelt a dobozokkal.

Nem vagyok egy gyakorlott vezető, ezért jó előre kiterveltem, merre fogok menni. Nagyon ravasznak éreztem magam, hogy a kicsivel lassabb utat választottam, mert így majd könnyen be tudok menni egy parkolóba, ahol valószínűleg lesz hely. A piacra elvileg nem lehet kocsival bemenni, úgyhogy először gyalog szándékoztuk megkérdezni, hogyan is tudunk árusítani.

A baj ott kezdődött, hogy cseles számításaimból kifelejtettem, hogy a hétvégén triatlon van a városban, és a Budafoki utat, amin menni szerettem volna, lezárták. Amerre pedig kerülni lehetett, út helyett inkább csatatérnek nézett ki felújítási munkálatoknak köszönhetően, 30 km/h-val döcögtünk hol aszfalton, hol lyukban. Közben pedig az autó szólt, hogy kezd kifogyni a benzin, és nem igazán tudtam Ricsit meggyőzni, hogy az még sokáig elég.

Na de fél 9 körül meg is érkeztünk a piacra, kerítettünk egy "Piacfelügyelet" feliratos pólójú hölgyet, aki tájékoztatott, hogy jelenleg minden asztal foglalt, és írjunk egy e-mailt, majd válaszolnak, ha felszabadul hely. 

Ha már ott voltunk, ha pénzt nem is kerestünk, de legalább költöttünk, Ricsi vett magának mézet, és közben Apáékat is sikerült elérnem, akik megerősítettek, hogy nem kell még tankolni. 

Hazafelé már a gyorsabb utat választottam, így fél 10-re otthon is voltunk a kirándulásból, a tervezett 1 helyett.

A rakott krumpli, ha teljes mértékben felesleges is volt tegnap éjjel elkészíteni, finom volt.

22:30 - A rakott krumpli mehet a sütőbe.

Na ki a király? /1

Rövid uralkodásom első napja.

Anya és Apa elutazott, nem tudom, hová, ők sem tudják, csak elindultak, Ausztria vagy Olaszország felé, majd vasárnap jönnek. Én meg itthon maradtam Andrissal, meg Ricsivel, aki nagyjából itt tölti a hétvégét. És én vagyok kinevezve főnöknek.

Elég nyugisan telik a nap, legalábbis idáig. Ez főként annak köszönhető, hogy Ricsi fáradt, Andris pedig másnapos, úgyhogy az ebédet két nem túl friss kinézetű fiú társaságában tölthettem. És megállapítottam, hogy nekem a legjobb az étvágyam.

Ebéd utáni pihenés során hanyatt heverésztünk az ágyban Ricsivel és beszélgettünk. Egy pár hete véletlenül megemlítettem neki, hogy néha előfordul nálunk egy-egy százlábú, mire azt mondta, akkor inkább nem is jön ide. Aztán meggyőztem, hogy kint még több van, úgyhogy akár be is jöhet hozzánk. 

Ilyen előzmények után nem volt szívem szólni, amikor észrevettem, hogy a plafonon egy nem nagyon kicsi százlábú mászkál, majd amikor az egy hangos koppanással lepottyant a szekrény tetejére, igyekeztem úgy tenni, mintha semmi nem történt volna...

I'm the boss!
Csak viccelek, nem én vagyok a főnök.
A macskák hamarabb kaptak (gyanítom második) reggelit, mint én kávét...
(Photo: The Boss by Anita Jeram)

Városi legenda

Az új hobbim, hogy eljárok futni.

Najó, ez túlzás. Futásnak nem nevezném, inkább kocogás. És eddig összesen négyszer voltam, valamint egyszer sem túl sokat, mondhatni kifejezetten keveset futottam. De hát valahol el kell kezdeni...

Még valamikor tavaly olvastuk a helyi újságban, hogy az egyik közeli lakótelepen építettek egy 400 m-es, rekortán futópályát, de még sosem jártunk arra. Ma anyával ketten mentünk futni, és az az ötlete támadt, hogy közben keressük meg az említett pályát.

A lakótelep nincs nagyon messze, bő 1 km, ráadásul enyhén lejt az út, úgyhogy odáig könnyű volt futni, de már odafelé biztosak voltunk benne, hogy visszafelé gyalogolni fogunk. A lakótelepre érve inkább sétára váltottunk, és elkezdtük keresni a futópályát. 400 m hosszú, olyan nagyon csak nem lehet eldugni.

Kóvályogtunk, kanyarogtunk, de futópálya sehol. Csak játszóterek, focipályák. Vajon megkérdezzük? De nem fognak nagyon kinevetni minket, hogy futóruhában sétálgatva futópályát keresünk? Így is furcsán méregetnek minket... A következő embert megkérdezzük. De csak nem jött következő ember. A keresett objektum pedig továbbra is rejtőzködött.

Találkoztunk egy hatalmas, kócos macskával, aki Anya szerint vadmacska volt, és ha közelebb megyünk hozzá, megtámad és a torkunknak ugrik. Végül a vadmacska meghátrált, de Anya szerint csak azért úsztuk meg élve, mert ketten voltunk. Még szerencse.

Keresztül kasul bejártuk a lakótelepet, mire Anya kijelentette, hogy szerinte ez csak mítosz, nem is létezik a "kivilágított futópálya", és inkább sétáljunk haza. 

Az említett macska nem így nézett ki, de ez egy találó kép a vadmacskákról.
(kép forrása: Google)

Élményfürdő

Hogyan lesz egy koncert emlékezetes? A jó értelemben.

Először is, kell hozzá két kiváló előadó: Gentleman és Ky-Mani Marley. 

Ez már akár önmagában is elegendő lett volna, jobbnál jobb zenéket játszottak, újakat és régieket egyaránt, és időnként Bob Marley zenéjét is felelevenítették. Mindeközben remek, igazán "irie" hangulatot teremtettek és nagyon egy hullámhosszon voltak a közönséggel, jól meg is dolgoztattak minket.

A hangulatot mégis lehetett fokozni, amikor megjött a beígért vihar. 

Először is elkezdett szakadni az eső és nagyon eláztunk, de frissítő volt a fülledt, meleg levegő után. Amikor lecsöndesült, jött a vihar előtti csend. 

Aztán villámok cikáztak körös körül. Kiteljesedett az égi háború, a koncert energiája is a tetőfokára hágott. Ismét elkezdett szakadni az eső, még jobban, mint előtte, mintha tényleg szó szerint dézsából öntötték volna, és ha lehetséges, még jobban eláztunk, bőrig. Egy négyzetcentiméternyi száraz folt nem maradt rajtam.

De hát van jobb dolog, mint szakadó esőben táncolni, ugrálni és énekelni?

A hazautat már kevésbé élveztem, mivel nekem kellett hazavezetnem. Még soha nem vezettem ekkora felhőszakadásban, és az utak is helyenként inkább folyóvá váltak. Többször ismétlődő jelenet volt, hogy anya felkiált: "jajj-jajj-jajj", én félig ilyedten kérdezem, hogy mi történt, mire kiderült, hogy semmi. Végül biztonságban hazaértünk.

Pinterest

Nyári napok problémái

Sokáig elszórakoztattam magam, mire felraktam az ablakomra a szúnyoghálót. Útban volt a sötétítő, másrészt a háló és a kaktuszok nem igazán jönnek ki jól. Vagy túlságosan is jól, ahogy nézzük, mindenesetre mire kész voltam, az ujjamból több tüske is kiállt.

Ez volt nagyjából egy-két hete. Azóta időnként a szél elkezdte leszedni a szúnyoghálót, de mindig maximum egy kis rés vált szabaddá az ablak szélén.

Ma reggelre is keletkezett egy ilyen lyuk a bogarak elleni védelemben, amit Tigris cicánk ki is használt gyorsan, hogy kisurranjon a tetőről nézegetni a madarakat, majd kicsivel később minden gond nélkül visszajött.

Zagorka nem ilyen ügyes macska.

Ő is megpróbált ugyanott kimászni, aminek az lett a következménye, hogy leszakadt teljesen a szúnyogháló, egy kaktusz pedig több darabban kötött ki a földön. Mindeközben Zagorka enyhén behúzott nyakkal ült a rombolás közepén, majd mint aki jól végezte dolgát, nyugodtan elballagott.

Mire végeztem nagyjából a kaktusz és föld feltakarításával, ránéztem az órára, fél 12 volt, és mi Andrissal hivatalosak voltunk ebédre Mamáékhoz, ahol szigorúan mindig ugyanakkor van ebéd. Szóltam, hogy kapkodjuk magunkat, de így sem sikerült dél előtt elindulnunk. Én már minden percben vártam, mikor fognak telefonálni, hogy hol is vagyunk, mire egy idő után rájöttem, hogy nem délben van náluk az ebéd. Egykor. Hát legalább most az egyszer időben odaértünk, ahogy szerettem is volna menni...

Ja, és még egy komoly probléma. Magasan van a függőágy, alig tudok beleülni. De azért sikerül. :)

Áció, káció... Vakáció!

Nyáron strandolni kell. 

Igazából strandolni télen-nyáron mindig jó, de ez mellékes.

Hosszas latolgatás után, hogy hova is menjünk, a leányfalui strandra, ahol van melegvizes medence is, vagy a Velencei tóhoz, végül az utóbbi nyert, leginkább azért, mert Ricsi még nem járt ott. Leányfalun sem, de ez nem számít.

Reggel kinéztük a vonatot, és fél 11-kor már az állomáson is voltunk, amit csak azért jegyzek meg, mert persze megvártuk, hogy elég meleg legyen az utazáshoz. A vonaton szerencsére volt légkondi.

Velencefürdőig vettük a jegyet, a kalauz felvilágosított, hogy a vonat csak Velencén áll meg, ami az előző megálló. Ricsi meg rövid internetes keresés után felvilágosította a kalauzt, hogy megállunk Velencefürdőn is, aki szépen megköszönte az információt.

A strand igazán nem volt messze a vasútállomástól, viszont mire odaértünk, már rég betelt az értékmegőrző, ami miatt ezt a strandot választottuk és nem egy szabadstrandot. Szerencsére találtunk egy árnyékos helyet a strand legvégében, ami még a vízhez is közel volt, így le tudtam beszélni Ricsit arról, hogy kinn maradjon a táskákra vigyázni.

Azt olvastam előtte, hogy a víz 24°C-os lesz. Én erre azt gondoltam, olyan kellemesen langyos. Mint kiderült, kicist hűvösebb, mint képzeltem.

Először Ricsi nézte meg a vizet, majd visszajött, hogy ez hideg. Na, olyan nincs, hogy én ne fürödjek, gondoltam, és pár másodperc múlva már nyakig voltam a vízben, annak ellenére, hogy ahogy beleléptem engem is meglepett a hőmérséklete. Azért próbáltam úgy csinálni, mintha termálvízben pancsikolnák, de Ricsi nem vette be, és makacsul állította, hogy nem fog bejönni. Végül csak rávettem, de 5 percnyi fagyoskodás után javasolta, hogy mi lenne, ha inkább ebédelnénk?

Lángos (mi más?) után persze pihenni kellett, teli hassal nem lehet strandolni. Ricsi meggyőzött, hogy 1 órakor nem lenne annyira jó ötlet napozni, ami így utólag, abból ítélve, hogy a napkrém ellenére leégtünk, bölcs döntés volt.

Délután már rendesen strandoltunk. Fürdés, napozás, megint fürdés, megint napozás. Meg közben jégkása és limonádé. Szerintem nem is volt rossz a víz, főleg, amikor elállt a szél, kifejezetten kellemes volt, hiába állítja mindenki, hogy hideg.

Mint kiderült azóta, Andris a szomszéd strandon volt aznap, igazából egy 100 m-es körzeten belül voltunk, de valahogy mégis elkerültük egymást. Szerinte is hideg volt a víz.