Városi legenda

Az új hobbim, hogy eljárok futni.

Najó, ez túlzás. Futásnak nem nevezném, inkább kocogás. És eddig összesen négyszer voltam, valamint egyszer sem túl sokat, mondhatni kifejezetten keveset futottam. De hát valahol el kell kezdeni...

Még valamikor tavaly olvastuk a helyi újságban, hogy az egyik közeli lakótelepen építettek egy 400 m-es, rekortán futópályát, de még sosem jártunk arra. Ma anyával ketten mentünk futni, és az az ötlete támadt, hogy közben keressük meg az említett pályát.

A lakótelep nincs nagyon messze, bő 1 km, ráadásul enyhén lejt az út, úgyhogy odáig könnyű volt futni, de már odafelé biztosak voltunk benne, hogy visszafelé gyalogolni fogunk. A lakótelepre érve inkább sétára váltottunk, és elkezdtük keresni a futópályát. 400 m hosszú, olyan nagyon csak nem lehet eldugni.

Kóvályogtunk, kanyarogtunk, de futópálya sehol. Csak játszóterek, focipályák. Vajon megkérdezzük? De nem fognak nagyon kinevetni minket, hogy futóruhában sétálgatva futópályát keresünk? Így is furcsán méregetnek minket... A következő embert megkérdezzük. De csak nem jött következő ember. A keresett objektum pedig továbbra is rejtőzködött.

Találkoztunk egy hatalmas, kócos macskával, aki Anya szerint vadmacska volt, és ha közelebb megyünk hozzá, megtámad és a torkunknak ugrik. Végül a vadmacska meghátrált, de Anya szerint csak azért úsztuk meg élve, mert ketten voltunk. Még szerencse.

Keresztül kasul bejártuk a lakótelepet, mire Anya kijelentette, hogy szerinte ez csak mítosz, nem is létezik a "kivilágított futópálya", és inkább sétáljunk haza. 

Az említett macska nem így nézett ki, de ez egy találó kép a vadmacskákról.
(kép forrása: Google)