A "jé, blogot írok!" második felvonása.
Éppen egyedül vagyok itthon (a család világot lát), és tanulnom kell, úgyhogy persze eszembe jutott, hogy sokkal jobb blogot írni. (Anyának üzenem, hogy azért tanulok is!) Illetve máris helyesbítenék, nem vagyok egyedül, az állatsereg itt van velem, és gondoskodnak, hogy ne unatkozzak és ne tűnjön üresnek a ház.
Az első bejegyzést mégsem az állatoknak szentelném, inkább a nagyszülőknek.
Mivel egyedül vagyok, áthívtak ebédelni. Náluk pontban 1-kor van ebéd, de azért hamarabb odaértem, és meglepetéssel tapasztaltam, hogy bár örültek nekem, valahogy mégsem volt felhőtlen a hangulat. Aztán ebéd után rájöttem miért: Bár Mama élénken tagadta, mégis éhes volt, és amint befejeztük az ebédet 1 óra 15 perckor, máris jobban megindult a társalgás.
Persze Mama megjegyezte, hogy milyen sovány vagyok. És hogy holnapra süt Andriskának ici-pici rántott csirke-combit.
Aztán Papa egyszer csak felpattant és kirohant. Mint kiderült, az az ember, aki a szomszéd építkezésen dolgozik, és Papa tegnap már szólt neki, hogy ne álljon a kapujukba, ismét ugyanoda állt. Papa szólt neki, hogy azonnal parkoljon arrébb, mert ő így nem tud kiállni. És hogy ne legyen hiteltelen, annak ellenére, hogy aznap már sehova nem akartak menni, gyorsan kitalálták Mamával, hogy menjenek el a Lidl-be, és 5 perc múlva a Papa már kinn is állt a kocsival.
Legalább ma is csináltak valamit.
És hogy valami közhasznú (?) is legyen ebben a bejegyzésben:
Íme egy-egy tegnapi kép a Hősök teréről és a Műcsarnok homlokzatáról. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése