Én vagyok a király(nő). /2

Na mit a legjobb dolog este 10-kor csinálni?

Pontosan, jól tippeltél.

Rakott krumplit.

Na de kezdjük az elején a történetet...

Anya nem rég kiselejtezett rengeteg cipőt (tényleg rengeteget), és minket kért meg Ricsivel, hogy szabaduljunk meg tőle. Najó, nem így mondta, arra kért hogy adjuk el, cserébe a bevétel a miénk. Ki is néztük, hogy majd ma reggel megyünk piacra, és mindet eladjuk. 

Viszont tegnap este, tánc után, eszembe jutott, hogy az volt a terv, ma rakott krumplit ebédelünk. De ha piacon vagyunk, és csak délután 1 körül érünk haza és akkor állunk neki, abból nem lesz ebéd. És Ricsinek megígértem, hogy csinálunk rakott krumplit, neki meg el kell mennie délután, nem tudna belőle enni.

Gyorsan felhívtam Andrist, rakjon fel krumplikat főni (és mivel elfelejtettem neki mondani, hogy főzheti héjastól, megpucolta, így végül is spórolt nekünk jó sok időt). Mi majdnem 10-kor értünk haza, ezután tudtunk nekiállni a főzésnek, persze teljesen frissen és kipihenten.

Nem egy bonyolult étel, de nem is gyorsan elkészíthető, de ketten hamar megvoltunk vele, így éjjel fél 12-re meg is sült a másnapi ebédünk.

Reggel 7-kor keltünk, hogy nagyjából időben kiérjünk a piacra. Szigorúan kávé után kipakoltuk a cipőket a kocsiba, és megállapítottuk, hogy a rengeteg szó nem túlzás a mennyiségre. A kis Micra csomagtartója és a hátsó ülések és környékük teljesen megtelt a dobozokkal.

Nem vagyok egy gyakorlott vezető, ezért jó előre kiterveltem, merre fogok menni. Nagyon ravasznak éreztem magam, hogy a kicsivel lassabb utat választottam, mert így majd könnyen be tudok menni egy parkolóba, ahol valószínűleg lesz hely. A piacra elvileg nem lehet kocsival bemenni, úgyhogy először gyalog szándékoztuk megkérdezni, hogyan is tudunk árusítani.

A baj ott kezdődött, hogy cseles számításaimból kifelejtettem, hogy a hétvégén triatlon van a városban, és a Budafoki utat, amin menni szerettem volna, lezárták. Amerre pedig kerülni lehetett, út helyett inkább csatatérnek nézett ki felújítási munkálatoknak köszönhetően, 30 km/h-val döcögtünk hol aszfalton, hol lyukban. Közben pedig az autó szólt, hogy kezd kifogyni a benzin, és nem igazán tudtam Ricsit meggyőzni, hogy az még sokáig elég.

Na de fél 9 körül meg is érkeztünk a piacra, kerítettünk egy "Piacfelügyelet" feliratos pólójú hölgyet, aki tájékoztatott, hogy jelenleg minden asztal foglalt, és írjunk egy e-mailt, majd válaszolnak, ha felszabadul hely. 

Ha már ott voltunk, ha pénzt nem is kerestünk, de legalább költöttünk, Ricsi vett magának mézet, és közben Apáékat is sikerült elérnem, akik megerősítettek, hogy nem kell még tankolni. 

Hazafelé már a gyorsabb utat választottam, így fél 10-re otthon is voltunk a kirándulásból, a tervezett 1 helyett.

A rakott krumpli, ha teljes mértékben felesleges is volt tegnap éjjel elkészíteni, finom volt.

22:30 - A rakott krumpli mehet a sütőbe.

Na ki a király? /1

Rövid uralkodásom első napja.

Anya és Apa elutazott, nem tudom, hová, ők sem tudják, csak elindultak, Ausztria vagy Olaszország felé, majd vasárnap jönnek. Én meg itthon maradtam Andrissal, meg Ricsivel, aki nagyjából itt tölti a hétvégét. És én vagyok kinevezve főnöknek.

Elég nyugisan telik a nap, legalábbis idáig. Ez főként annak köszönhető, hogy Ricsi fáradt, Andris pedig másnapos, úgyhogy az ebédet két nem túl friss kinézetű fiú társaságában tölthettem. És megállapítottam, hogy nekem a legjobb az étvágyam.

Ebéd utáni pihenés során hanyatt heverésztünk az ágyban Ricsivel és beszélgettünk. Egy pár hete véletlenül megemlítettem neki, hogy néha előfordul nálunk egy-egy százlábú, mire azt mondta, akkor inkább nem is jön ide. Aztán meggyőztem, hogy kint még több van, úgyhogy akár be is jöhet hozzánk. 

Ilyen előzmények után nem volt szívem szólni, amikor észrevettem, hogy a plafonon egy nem nagyon kicsi százlábú mászkál, majd amikor az egy hangos koppanással lepottyant a szekrény tetejére, igyekeztem úgy tenni, mintha semmi nem történt volna...

I'm the boss!
Csak viccelek, nem én vagyok a főnök.
A macskák hamarabb kaptak (gyanítom második) reggelit, mint én kávét...
(Photo: The Boss by Anita Jeram)

Városi legenda

Az új hobbim, hogy eljárok futni.

Najó, ez túlzás. Futásnak nem nevezném, inkább kocogás. És eddig összesen négyszer voltam, valamint egyszer sem túl sokat, mondhatni kifejezetten keveset futottam. De hát valahol el kell kezdeni...

Még valamikor tavaly olvastuk a helyi újságban, hogy az egyik közeli lakótelepen építettek egy 400 m-es, rekortán futópályát, de még sosem jártunk arra. Ma anyával ketten mentünk futni, és az az ötlete támadt, hogy közben keressük meg az említett pályát.

A lakótelep nincs nagyon messze, bő 1 km, ráadásul enyhén lejt az út, úgyhogy odáig könnyű volt futni, de már odafelé biztosak voltunk benne, hogy visszafelé gyalogolni fogunk. A lakótelepre érve inkább sétára váltottunk, és elkezdtük keresni a futópályát. 400 m hosszú, olyan nagyon csak nem lehet eldugni.

Kóvályogtunk, kanyarogtunk, de futópálya sehol. Csak játszóterek, focipályák. Vajon megkérdezzük? De nem fognak nagyon kinevetni minket, hogy futóruhában sétálgatva futópályát keresünk? Így is furcsán méregetnek minket... A következő embert megkérdezzük. De csak nem jött következő ember. A keresett objektum pedig továbbra is rejtőzködött.

Találkoztunk egy hatalmas, kócos macskával, aki Anya szerint vadmacska volt, és ha közelebb megyünk hozzá, megtámad és a torkunknak ugrik. Végül a vadmacska meghátrált, de Anya szerint csak azért úsztuk meg élve, mert ketten voltunk. Még szerencse.

Keresztül kasul bejártuk a lakótelepet, mire Anya kijelentette, hogy szerinte ez csak mítosz, nem is létezik a "kivilágított futópálya", és inkább sétáljunk haza. 

Az említett macska nem így nézett ki, de ez egy találó kép a vadmacskákról.
(kép forrása: Google)

Élményfürdő

Hogyan lesz egy koncert emlékezetes? A jó értelemben.

Először is, kell hozzá két kiváló előadó: Gentleman és Ky-Mani Marley. 

Ez már akár önmagában is elegendő lett volna, jobbnál jobb zenéket játszottak, újakat és régieket egyaránt, és időnként Bob Marley zenéjét is felelevenítették. Mindeközben remek, igazán "irie" hangulatot teremtettek és nagyon egy hullámhosszon voltak a közönséggel, jól meg is dolgoztattak minket.

A hangulatot mégis lehetett fokozni, amikor megjött a beígért vihar. 

Először is elkezdett szakadni az eső és nagyon eláztunk, de frissítő volt a fülledt, meleg levegő után. Amikor lecsöndesült, jött a vihar előtti csend. 

Aztán villámok cikáztak körös körül. Kiteljesedett az égi háború, a koncert energiája is a tetőfokára hágott. Ismét elkezdett szakadni az eső, még jobban, mint előtte, mintha tényleg szó szerint dézsából öntötték volna, és ha lehetséges, még jobban eláztunk, bőrig. Egy négyzetcentiméternyi száraz folt nem maradt rajtam.

De hát van jobb dolog, mint szakadó esőben táncolni, ugrálni és énekelni?

A hazautat már kevésbé élveztem, mivel nekem kellett hazavezetnem. Még soha nem vezettem ekkora felhőszakadásban, és az utak is helyenként inkább folyóvá váltak. Többször ismétlődő jelenet volt, hogy anya felkiált: "jajj-jajj-jajj", én félig ilyedten kérdezem, hogy mi történt, mire kiderült, hogy semmi. Végül biztonságban hazaértünk.

Pinterest

Nyári napok problémái

Sokáig elszórakoztattam magam, mire felraktam az ablakomra a szúnyoghálót. Útban volt a sötétítő, másrészt a háló és a kaktuszok nem igazán jönnek ki jól. Vagy túlságosan is jól, ahogy nézzük, mindenesetre mire kész voltam, az ujjamból több tüske is kiállt.

Ez volt nagyjából egy-két hete. Azóta időnként a szél elkezdte leszedni a szúnyoghálót, de mindig maximum egy kis rés vált szabaddá az ablak szélén.

Ma reggelre is keletkezett egy ilyen lyuk a bogarak elleni védelemben, amit Tigris cicánk ki is használt gyorsan, hogy kisurranjon a tetőről nézegetni a madarakat, majd kicsivel később minden gond nélkül visszajött.

Zagorka nem ilyen ügyes macska.

Ő is megpróbált ugyanott kimászni, aminek az lett a következménye, hogy leszakadt teljesen a szúnyogháló, egy kaktusz pedig több darabban kötött ki a földön. Mindeközben Zagorka enyhén behúzott nyakkal ült a rombolás közepén, majd mint aki jól végezte dolgát, nyugodtan elballagott.

Mire végeztem nagyjából a kaktusz és föld feltakarításával, ránéztem az órára, fél 12 volt, és mi Andrissal hivatalosak voltunk ebédre Mamáékhoz, ahol szigorúan mindig ugyanakkor van ebéd. Szóltam, hogy kapkodjuk magunkat, de így sem sikerült dél előtt elindulnunk. Én már minden percben vártam, mikor fognak telefonálni, hogy hol is vagyunk, mire egy idő után rájöttem, hogy nem délben van náluk az ebéd. Egykor. Hát legalább most az egyszer időben odaértünk, ahogy szerettem is volna menni...

Ja, és még egy komoly probléma. Magasan van a függőágy, alig tudok beleülni. De azért sikerül. :)

Áció, káció... Vakáció!

Nyáron strandolni kell. 

Igazából strandolni télen-nyáron mindig jó, de ez mellékes.

Hosszas latolgatás után, hogy hova is menjünk, a leányfalui strandra, ahol van melegvizes medence is, vagy a Velencei tóhoz, végül az utóbbi nyert, leginkább azért, mert Ricsi még nem járt ott. Leányfalun sem, de ez nem számít.

Reggel kinéztük a vonatot, és fél 11-kor már az állomáson is voltunk, amit csak azért jegyzek meg, mert persze megvártuk, hogy elég meleg legyen az utazáshoz. A vonaton szerencsére volt légkondi.

Velencefürdőig vettük a jegyet, a kalauz felvilágosított, hogy a vonat csak Velencén áll meg, ami az előző megálló. Ricsi meg rövid internetes keresés után felvilágosította a kalauzt, hogy megállunk Velencefürdőn is, aki szépen megköszönte az információt.

A strand igazán nem volt messze a vasútállomástól, viszont mire odaértünk, már rég betelt az értékmegőrző, ami miatt ezt a strandot választottuk és nem egy szabadstrandot. Szerencsére találtunk egy árnyékos helyet a strand legvégében, ami még a vízhez is közel volt, így le tudtam beszélni Ricsit arról, hogy kinn maradjon a táskákra vigyázni.

Azt olvastam előtte, hogy a víz 24°C-os lesz. Én erre azt gondoltam, olyan kellemesen langyos. Mint kiderült, kicist hűvösebb, mint képzeltem.

Először Ricsi nézte meg a vizet, majd visszajött, hogy ez hideg. Na, olyan nincs, hogy én ne fürödjek, gondoltam, és pár másodperc múlva már nyakig voltam a vízben, annak ellenére, hogy ahogy beleléptem engem is meglepett a hőmérséklete. Azért próbáltam úgy csinálni, mintha termálvízben pancsikolnák, de Ricsi nem vette be, és makacsul állította, hogy nem fog bejönni. Végül csak rávettem, de 5 percnyi fagyoskodás után javasolta, hogy mi lenne, ha inkább ebédelnénk?

Lángos (mi más?) után persze pihenni kellett, teli hassal nem lehet strandolni. Ricsi meggyőzött, hogy 1 órakor nem lenne annyira jó ötlet napozni, ami így utólag, abból ítélve, hogy a napkrém ellenére leégtünk, bölcs döntés volt.

Délután már rendesen strandoltunk. Fürdés, napozás, megint fürdés, megint napozás. Meg közben jégkása és limonádé. Szerintem nem is volt rossz a víz, főleg, amikor elállt a szél, kifejezetten kellemes volt, hiába állítja mindenki, hogy hideg.

Mint kiderült azóta, Andris a szomszéd strandon volt aznap, igazából egy 100 m-es körzeten belül voltunk, de valahogy mégis elkerültük egymást. Szerinte is hideg volt a víz.

Vizsgaidőszak - Survival tips

Tegnap kezdődött, máris utálom. Sőt, igazából már egy hete elegem van belőle. Ahogy a blogbejegyzések gyakoriságán is látszik, nem jó időszak ez...

A vizsgaidőszak kihozza az emberből a legrosszabbat, vagy ahogy vesszük, a legjobbat.
Ilyenkor az ember egy másik dimenzióba kerül, és a valós világ valahogy kicsit háttérbe szorul. Így volt ez a téli vizsgák során is. Nem volt más, csak tanulás, nap nap után, és hát ilyenkor mi mást csinálna az ember, folyamatosan eszik. Bármit, amit a házban talál.
Egyik portyázásom során felhoztam a szobámba két mandarint (nehogy már egyesével kelljen szaladgálni érte...) Ahogy fogtam őket, hirtelen belém nyilallt a kérdés, hogy vajon tudok-e zsonglőrködni?
Nem tudok.
Mind a kettőt eldobtam. Szép sorban, egymás után.

Arról meg már ne is beszéljünk, hogy összebarátkoztam egy léggyel...

Szóval, hogyan is kéne ezt az időszakot túlélni?

1. Enni kell. Sokat. Csokit, gyümölcsöt, süteményt, chipset, és említettem-e már a csokit? Persze az étkezések között...
2. Kávé, tea. Kávé, kávé, tea. Ebben a sorrendben.
3. Az előző pont ellenére a "kinek kell alvás" nem jó mottó. Másnap reggel rájössz, hogy neked kell. (Aztán persze este megint jön az "alvás a gyengéknek való!" jelmondat...)
4. Nem lehet mindenen aggódni, úgyhogy érdemes a társadalom elvárásait lerázni magadról. Mi van, ha három napja nem fésülködtél, és melegítőben mész a könyvtárba? Semmi.
5. Néhány naponta dugd ki az orrod a szobádból. 
6. Oszd be az idődet, lehetőleg logikusan. Az utolsó napra beosztani 400 oldalt amikor addig csak 20 oldalakat haladtál, nem logikus.
7. Mindent írj le, mert elfelejted. Álmodból felébresztve is vissza tudod mondani a citrát ciklus összes lépését képletekkel együtt, de senki nem várhatja el, hogy emlékezz arra is, hogy megígérted, hogy felporszívózol...
8. És végül: Ne felejtsd el, hogy egyszer csak vége lesz, és minden valószínűség szerint te is túl fogod élni, mint annyian mások.

(Pinterest)

Veszélyes kimerészkedni

Ahogy közelednek a vizsgák, egyre kevesebbet mozdulok ki (mellesleg nem csak a házból, a szobámból is...) De hát még szorgalmi időszak van, előfordul, hogy egy-egy órára mégis be kell menni az egyetemre. Ma is ez történt, és szembesülhettem a külvilág veszélyeivel.

Először is, már odafelé több ismerős arcot is láttam, de nem is voltam benne biztos, hogy tényleg ismerősök-e, meg ők sem vettek észre, szóval megúsztam a társalgást. 

Aztán a hazaút. Ott kezdődött, hogy amint leültem, észrevettem, hogy egy poloska mászkál az ablakon, belül. Mint már egy korábbi bejegyzésemből kiderülhetett, nem igazán rajongunk egymásért a poloskákkal (bár lehet nekik nincs velem problémájuk, ellenben én nem igazán szeretek egy légtérben tartózkodni velük), de jól van, viszonylag messze volt tőlem, így nem ültem máshová, csak szemmel tartottam. Mellettem egy 30-as éveiben járó nő ült, és bár kicsit több helyet foglalt, mint az nekem kényelmes volt, de hát ez azért nem bűn. Aztán megkérdezte, hogy mennyi az idő. Én gyanútlanul abbahagytam a zenehallgatást, hogy válaszoljak neki, amit ő úgy értelmezett, hogy akkor beszélgessünk. Kényelmetlenül feszengtem, amíg ő elmesélte, hogy milyen boltban dolgozik árufeltöltőként, és kozmetikusnál volt, és nagyon fáradt, és próbáltam udvariasnak tűnni, miközben azon gondolkodtam, hogy a legkevésbé sem érdekel, és hogy mennyire lenne bunkóság átülni máshová. Ő meg csak beszélt és kérdezett és beszélt, de talán még tűrtem is volna a dolgot, ha ekkor a poloska nem dönt úgy, hogy ő is röpdösni kezd. Na ez a dupla támadás volt az utolsó csepp a pohárban, éppen egy megállóhoz közeledtünk, úgyhogy felpattantam, hogy bocs mennem kell, és leszálltam a buszról. 

Gyakorlatilag ketten, közös erővel lekergettek a buszról... 

Na de legalább volt egy pékség a megállóban, nekem úgyis kopogott a szemem az éhségtől, úgyhogy legalább megreggeliztem (olyan fél 1 körül járhatott) és ebéd utánra is hoztam haza finom réteseket, szóval végülis megérte. 7 perc múlva úgyis jött a következő busz.

(Pinterest)

(Mellesleg, csak hogy nehogy úgy tűnjön, nem utálok mindenkit. Például idős embereket szívesen meghallgatok. De az idióták hagyjanak békén...)

Április és lakás-korszerűsítés

A tavalyi (és azelőtti) forró nyárnak köszönhetően Anya elhatározta, hogy elég, többet nem akar esténként a földszinten vagy a teraszon aludni azért, mert a tetőtér túlmelegedett, idén veszünk légkondit.

Meg is vettük, szerdán jöttek beszerelni.

A történet másik szála, hogy az áprilisi időjárás nagyon is eleget tesz a hírnevének, mondhatjuk, hogy változatos. Például az említett szerdán helyenként hó esett, míg máshol 20°C is volt. Megjegyzem, egyik sem nálunk. A lényeg, hogy bár nehezen kiszámítható, azért az elmúlt héten nem volt olyan vészes az időjárás. Szerdáig. 

Akkor ugyanis jött az eső. Nem kevés. Voltak percek, amikor elállt, de azokat leszámítva, zuhogott. 

Szerintem az egész év legjobb napját találtuk meg légkondi szerelésre. (Leszámítva valamelyik hétvégét, amikor Apa kajakversenyen volt, akkor ugyan nem esett, helyette tornádó erejű szél fújt...).

Ennek eredményeképp, mire hazaértem az iskolából délben, a ház romokban hevert. A teraszunkból mocsár lett. Bent mindenhol vagy sártenger vagy por, felfordulás, a falakon akkora lyukak, hogy a szél befújt, ahol a fúrás közben kiesett/szétporlott a tégla, Apa pedig a szobában ücsörgött, láthatóan feladva, hogy valaha ebből rend lesz...

De azért egy pár órányi kemény munkával sikerült újra lakhatóvá varázsolnunk a házat. És most már légkondink is van.

(Pinterest)

Rizs

Szombat délben táncolni voltunk Anyával, hazafelé indulva felhívtuk Apát, hogy ha hazaért már a kajakozásból, rakjon fel egy adag rizst főni, hogy annál hamarabb legyen ebéd. Mint kiderült, Apa még nem volt otthon, úgyhogy megegyeztünk, aki hamarabb hazaér, az foglalkozik a rizzsel.

Már csak 10 percre voltunk otthonról, amikor Apa hívott, hogy hazaért, mégis mennyi rizset főzzön meg. Mondtuk neki, másfél bögrével. Jó, de milyen bögrével? Bármilyennel, de például van egy mérőedényünk is. De az nincs meg. Akkor bármilyen bögrével. Jó, és mennyi víz kell hozzá? Háromszor annyi, de rakja már fel, mert mindjárt otthon vagyunk. (Mindeközben megjegyzem, hogy ugyan nálam volt a telefon, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy egymással beszélgessenek, anélkül, hogy hallanák, mit is mondott pontosan a másik...)

Két perc múlva újabb telefon. Milyen rizs legyen, jázmin vagy sima? Mindegy, mondjuk jázmin, de amelyik van otthon, de rakja már fel!

Már majdnem az utcánk sarkán jártunk, amikor ismét csörög a telefon. Milyen lábosban rakja fel? Én ezt már képtelen voltam tolmácsolni, a nevetéstől alig kaptam levegőt, úgy próbáltam kipréselni, hogy komolyan kérdi-e. Igen, komolyan. Közben Anya mellettem türelmetlenkedik, hogy mi van már megint. Apa még hozzáteszi, hogy és egyébként az lesz-e az ebédünk, amit a macska épp eszik a pulton? Ez egy jó kérdés, de már most állunk meg a ház előtt. Jól van, akkor legalább úgy főzünk rizst, ahogy akarunk.

Mire beértünk, persze már rég főtt a rizs, Apa csak szórakozott.

De a macska tényleg az ebédből lopott el egy darabot...

De komolyan?!

Éjféli cirkusz

Tanulok, zajt hallok az ajtóm előttről, biztosan valamelyik macska lesz a háromból. Nem foglalkozom vele, de újra hallom, most hangosabban. Ez így nem mehet tovább, mert mindenkit fel fog ébreszteni. 

Kinyitom az ajtóm, mire nagyon megörülve nekem, hangosan nyávogva beszalad a fehér cica, Garfield. Eszembe jut, hogy ő még nem kapott vacsorát, mert nem volt itthon, úgyhogy lemegyek vele, megetetem, Vackor árgusan figyelő tekintete előtt. 

Közben Nokedli leül az ajtóba, szeretne kimenni, engedem.

Garfield végre befejezi a vacsorát, most már szeretne kimenni, Nokedli meg visszajönne. Az állatcsere közben beszalad a vörös macska, Zagorka is. 

Ő már evett este, őt fölkapom, hogy felvigyem a szobájába (ugyanis ha szabadon marad, hajnalban addig rendetlenkedik, amíg valaki fel nem kel, de ha a helyén van, reggelig alszik). Lerakom, néhány lépést tesz is az ágya felé, de aztán meggondolja magát, kislisszol a lábam mellett és lerohan a lépcsőn, az ajtóig meg sem áll. Sóhajtok, leballagok utána, hogy kiengedjem, ahogy nyitom az ajtót, Zagorka ki, Tigris, a harmadik macska, a cirmos be.

Itt megunom az esti műsort, ráfordítom a kulcsot, aki ahol van, ott marad reggelig.

Frakk, a macskák réme

Bizalom

Már írtam a főzőtudományomról, illetve annak hiányáról, de a kudarcok persze nem jelentik azt, hogy ne próbálkoznék. A minap is sikerült egy olyan tökéletesen ízetlen ebédet varázsolnom, hogy szerintem ha direkt szeretnék olyat csinálni, esélytelen lenne. De a kedv továbbra sem veszett el.

Ma egyedül vagyok itthon délelőtt, úgyhogy amikor Anya tegnap azon gondolkodott, hogy hogyan is oldja meg az ebédkészítést, én lelkesen jelentkeztem, hogy rám bízhatja. Anya nyugodtan rám nézett, majd közölte, hogy nem, inkább nem bízná rám. 

Hát így hogy tanuljak meg kotyvasztani? Mármint, akarom mondani, főzni?

(Pinterest)

Fény az éjszakában

Kinek mi jut eszébe a kínai lampionokról?

Nekem misztikus, ősi, sejtelmesen derengő gyönyörűségek... Valami ilyesmi:

Pinterest

Ezért amikor megláttam a plakátot, hogy az Állatkertben "Sárkányok Éjszakái" néven lampionkiállítás lesz, egyből felcsillant a szemem.

Először is, túl korán mentünk, még világosban értünk oda, de ezt a problémát orvosoltuk azzal, hogy mentünk még egy kört, amikor már besötétedett. Aztán meg még egyet, csak úgy. Másrészről, nem egészen az volt, amire számítottam...

Volt sárkány is, persze, ez megfelelt az elvárásoknak.

Voltak kevésbé "hagyományos", de azért szép alkotások.

És aztán voltak... Ilyenek.

Mellesleg, ezek a kínai horoszkóp jegyeit reprezentálják. Bár valamilyen oknál fogva a bárány kiemelkedett a többi közül, idén a majom éve van.

Azért szeretném hozzátenni, egyáltalán nem volt csalódás. Kifejezetten jó program volt, még annak ellenére is, hogy egy kicsit hideg szél fújt...

Hősiesség

Bzzzzzzz... - Jött a hadüzenet, pont, mielőtt elaludtam volna, majd pár pillanattal később meg is jelent az ágyam felett a poloska. Én meg ezzel a lendülettel a szobám másik felén teremtem.
Ott kicsit ücsörögtem a földön, gondolkodtam. Hát nincs jól ez így, hogy elfoglalta a szobámat, csak nem éjszakázhatok a földön. Az nem volt kérdés, hogy vagy ő megy, vagy én.
Szuper tervet eszeltem ki. Ha az ágyamnál lekapcsolom a lámpát, a szobám másik felében meg fel, elcsalogathatom az ágyamtól. Addig meg lementem a szúnyoghálóért. Visszaérve épp működésbe lépett a tervem, a poloska ott röpködött, én meg nem mertem bemenni, amíg le nem ült a szekrényre. Közben rájöttem, hogy nem vagyok előrébb, mert innen sem merem kirakni.
B terv.
Ha már eddig eljutott, akár ki is mehetne a szobámból, magától. Az előszobában fel a villany, nálam le. Várakozás.
Vackor kutyánk elkezdett ugatni, lementem kiengedni, nem akart visszajönni. Nem baj, úgyis vártam, mikor jön ki a szobámból a szörny.
A kutya végre hajlandó volt visszafáradni, a bogár sehol.
Ekkor rájöttem, hogy ez így nem fog működni, de arra is, hogy a töksötét szobámban nem látom, merre van a poloska, és nem merek visszamenni...
Nagy nehezen visszalopakodtam, és próbáltam lélekben felkészülni, hogy ki kell raknom a hálóval. Néhány perc habozás után végül sikerült is megfognom és kirázni a tetőablakon (itt megfordult a fejemben, hogy hálóstul együtt kidobom, de lehet, hogy a többiek nem örültek volna, hogy a háló a sufni tetején köt ki) úgyhogy büszkén mondhatom, hogy röpke fél órás harc után, én nyertem.

Csak halkan teszem hozzá, hogy miután egész este nyugodtan aludtam, reggel aztán kiderült, hogy a poloska mégis velem éjszakázott, de most hamarabb sikerült tényleg megszabadulnom tőle...

Photo from Pinterest

Séta

Vasárnap eszembe jutott, hogy vásárolni kell mennem, és persze vasárnap ugye csak a kis boltok vannak nyitva. Szerencsére tőlünk nem olyan messze akad ilyen, gondoltam elsétálok oda.

Anya javasolta, hogy vigyem magammal Nokedlit (a kicsi, öreg kutyusunk). Neki úgyis "életmódváltás" van, és mostantól sétálnia kell, úgyhogy ez egy logikus ötletnek tűnt.

Az út a boltig olyan 15 perc, kényelmesen sétálva, kicsit gyorsabb tempóban 10. (De én már 8 alatt is tettem meg, amikor sietni kellett a buszhoz.)

Nos, nekünk Nokedlival 25 percünkbe telt. Csak oda. 

Kikötöttem Nokedlit, gyorsan megvettem a pár apróságot, ami kellett, majd indultunk vissza. 

Csakhogy Nokedli elfáradt, hazafelé már végig kézben kellett vinni.

Így történt, hogy mire hazaértünk, mindketten elfáradtunk - Nokedli a sétálástól, amit egyébként nagyon élvezett, én meg attól, hogy szerintem kb. 6-8 kilós kutyát negyed órán keresztül cipeltem. És még be is szólt egy szembejövő járókelő, hogy "De szép kutyus!". Bár Nokedli nagyon aranyos és cuki, szépnek csak iróniával lehet őt nevezni... (Majd ha lefogy! Akkor majd szép lesz.)

Dog tired by Ali Pye

A piros jelzés

Húsvétkor kirándulni voltunk a családdal Biatorbágyon, kalandosan kezdődött.

Találtunk parkolóhelyet, megálltunk. Apa előrébb gurult. Anya szerint guruljunk hátrébb. Vissza előre. Menjünk hátra. Néhány ilyen kör után aztán sikerült nagyjából félúton megegyezni, és elindulhattunk kirándulni.

A probléma egy körforgalomnál kezdődött, mégpedig azzal, hogy mi azt hittük, föntről, a Viadukt mellől indul a turistaút. Fölfelé vezetett egy lépcső, de úgy nézett ki, az ellenkező irányba indul, mint nekünk kellene. Akkor elindultunk egy úton, de láthatóan az nem akart fölfelé vezetni, ezért visszafordultunk. A következő út elindult fölfelé, jó irányba is haladt, de hirtelen elfogyott. Visszafordultunk. 

Megjegyzem, eddigre teljesen körbe értünk a körforgalmon. (És a Viaduktot is jó alaposan megnéztük.) 

Ekkor tüzetesebben megvizsgáltuk a térképet, és kiderült, hogy lentről indul az út. És mégis az, amin először visszafordultunk.

Eleinte házak tövében vezetett, majd már miután az erdőbe értünk, még mindig lankás volt az út. Aztán egy-két emelkedő. Aztán jött a "komolyan oda fogunk felmenni?!" rész. És még mindig nem voltunk a hegy csúcsán. A hegygerincen haladtunk, egyre szebb kilátás tárult elénk. Végre felértünk a csúcsra (majd egy enyhe lejtő után még egyre) majd innen elértünk az úticélunkhoz, a kaptárkövekhez. 

Szép volt róluk a kilátás, de igazán alulról néztek ki jól. Csakhogy oda le kellett jutni. Nem volt nagy a szintkülönbség, de annál meredekebben és csúszósabban vezetett az út. Fákba kapaszkodva, meg-megcsúszva végül leértünk, annak ellenére, hogy a kapaszkodónak használt fák időnként inkább csak vékony ágak voltak, amik láthatóan hamarabb fordultak volna ki a földből, minthogy megtartsanak.

Innen lefelé vezetett az út, elég meredeken, majd a völgy aljába érve úgy éreztük, annyira nem érdekel minket a kápolna, hogy a következő csúcsot is megmásszuk érte. Napos réteken vezető, barátságos, lapos úton értünk vissza az útra, amiről indultunk, és végül még a kápolnát is megnézhettük, igaz, csak alulról.

Photo from Google

Brownie

A brownie sütés szakaszai:

• Lelkesen nekiállunk receptet keresni az interneten. Ha már amerikai sütiről van szó, az amerikai receptek között nézelődünk.
• Hú, jó sok recept van.
• Oké, mégis melyik legyen? Mindegyik hasonlít, de egy kicsit más... Na jó, legyen mondjuk ez. Szimpatikus, egyszerű. A kommentek alapján nem lehet rossz.
• Ismét lelkesen nekiállunk a brownie-nak.
• Biztosan így kell ezt csinálni?! 
• Nem pazarlunk anyagot, ha már elkezdtük, befejezzük.
• Most már egész jól néz ki. Lehet, hogy mégsem lesz olyan vészes.
• Irány a sütő, megkönnyebbülés.
• Türelmetlenül figyeljük az órát.
• Ajjaj. Kezd megégni. De a közepe még teljes mértékben nyers.
• Még 5 perc?
• Kétségek között kiszedjük. Egy kicsit már megbántuk, hogy belekezdtünk. Hátha jó lesz.

Az ítélet:

Nagyon finomak lettek! Pont, amilyennek lennie kell. Édes, ragadós, csokis. Ezt a receptet tudom ajánlani.

Csak szolidan

Szünet van, tavasz, és végre van egy kis időm, hogy olyanokat csináljak, amik tanulás közben eszembe jutnak (pl. varrni már nagyon régóta volt kedvem).

Ma arra gondoltam, hogy körmöt festek. Általában szeretem az erős, sötét színeket, de most úgy éreztem, a tavaszhoz valami sokkal szolidabb illik. Valami szép pasztell szín, valami alig feltűnő.

Nos, a végeredményt leginkább úgy tudnám leírni, hogy neon-eper színű lett.

Semmi feltűnő.

                 

               

Turistáskodás

A Budai Várban jártunk.

Busszal mentünk fel. A megállóban, ahol leszálltunk, lelkesen hozzánk fordult egy külföldi turista, hogy a mögött van-e a "History Gallery". Először is, mi mögött. Másodszor, pont jótól kérdezi. Bár budapesti (budafoki!) vagyok, bevallom, nem igazán ismerem a várost. Harmadrészt, a "Történelmi Galéria" nem hangzott ismerősen, biztosan én nem vagyok elég művelt.

Még váltottunk pár érdekes szót - valószínűleg ő sem volt benne biztos, hogy mit is keres, én sem, és lehet, félre is fordíthattam - mielőtt feladta, megköszönte, és inkább a buszsofőrhöz fordult segítségért.

Telt-múlt az idő, sétáltunk, már kezdett besötétedni, amikor hirtelen kibukkant előttünk a Történeti Múzeum. Ekkor a szürkület ellenére hirtelen megvilágosodtunk, hát ezt kereste a turista! És nicsak, ki jön velünk szembe?

Ő is megismert bennünket, széles mosollyal köszönt. Megdicsérte a városunkat, megdicsérte a múzeumot, javasolta, hogy ugyan már bezárt, de majd egy másik nap nézzük meg, majd további lelkes mosollyal szép napot kívánt, és a szürkületbe veszett.

Pánik

Este ülünk a nappalinkban, fényképeket nézegetünk. A házban nyugalom uralkodik, még az állatok sem produkálják magukat, hogy észrevegyük őket és adjunk nekik vacsorát.

Hirtelen éktelen visítás.

Nokedli, a kicsi, öreg kutyusunk az. Nem tudjuk, mi baja. Anya teljesen pánikban. Nokedli is. Mi is köré gyűlünk, a többi állat is. Apa tapogatja, próbálja kitalálni, mi fáj neki, de nem találja, szegény Nokedli meg csak kétségbeesetten sír. Már mindenki meg van ijedve.

Aztán hirtelen Apa megtalálja, mi a gond.

Nokedli körme, ahogy vakaródzott, beleakadt a szőrébe, és húzta azt.

Nokedli

Időugrás

Hourglass, from Pinterest

Ez egy olyan jelenség, amiben biztos vagyok, hogy mindenki tapasztal időről időre, de amire egyszerűen nincs magyarázat.

Például amikor meggyőződésed, hogy te 5 perccel azután, hogy kellett, tényleg elindultál, de amikor a kapuban ránézel az órádra, kiderül, hogy 15 perccel vagy késésben, és azzal a 10 perc különbséggel egyszerűen képtelen vagy elszámolni. Persze történhet olyan is, hogy amikor feleszmélsz, hogy időt ugrottál, több időd van, mint gondoltad, de azért gyakoribb, hogy eltűnik az idő.

Bár bizonyítani én sem tudok semmit, elméleteim azért vannak.

Alternatív univerzum.
Valahogy egy másik univerzumban találod magad, ahol minden ugyanolyan, mint a miénkben, csak másképp telik az idő.

Féreglyuk.
Pontosan nem tudom, hogyan működik, de lehet, hogy ez áll az időugrás hátterében.

Időt uraló szellemek szórakoznak veled.


A lényeg, hogy nem te vagy a hibás, hogy késtél az órádról.

Tavasz

Beszólt egy szajkó.

Reggel Anya már kinn kertészkedett, virágoskerteket ásott fel. A kutyák és a macskák is körülötte bogarásztak, a diófa ágáról pedig egy szajkó figyelte. Enyhén gyanakodva, kicsit kíváncsian. Talán az érdekelte, milyen finom falat kerülhet elő a föld alól, talán csak megnézte magának, ki is lakik a szomszédságában.

Ezt a csöndes idillt nekem sikerült megzavarnom, ahogy kiléptem a teraszra köszönni. Na azt az éktelen méltatlankodást, amivel megjutalmazott a madár! Hangosan szitkozódva, sértődötten repült el, még messzebbről is hallani lehetett.

Mellesleg, ki gondolta volna, hogy a Nap melegen is tud sütni?

Úgy értem, a téli hónapok alatt, a könyvekbe bújva, valahogy el is felejti az ember...

A tetőablakomon keresztül a Nap délután 2-3 körül mindig az ágyamat teríti be fényével. Ma amúgy is gyönyörűen sütött, tisztán, és bár kinn a friss levegőn is csodálatos volt, igazán ablakon keresztül érződött a melege. (Ha valakit a tankönyvei a kert helyett a szobába kényszerítenek, ezt is igazán tudja értékelni.) Amikor ebéd után arra gondoltam, hogy sziesztázok egy kicsit, először kifejezetten jól is esett. Aztán kicsit túl erősen tűzött a szemembe, de ez egy párnával megoldódott. A komolyabb problémát az jelentette, hogy (hónapok óta végre először) melegem volt. Nem is kicsit. Végül 20 perc szaunázás után feladtam, és kénytelen voltam visszavonulni az árnyékos íróasztalomhoz...

Waiting for Spring, Graham Franciose

Istennőnek lenni

Odissi dancer

Izzadtság gyöngyözik a homlokon.

Csörren a bokacsörgő. Csattan a talp. A mellkas lágyan ringatózik.

A levegő kezd elfogyni, égnek az izmok. Nem baj. Mosoly az arcon, a ritmus visz tovább.

Mindenre figyelni kell. A lábak, a térdek, a csípő. A mellkas, a könyökök, a kezek és az ujjak. A nyak és a fej, és mindenek felett a szemek. Mind másképp mozog, de összhangban, együtt a zenével. Nehéz, de még sosem voltam ennyire a testem tudatában, még sosem voltam ennyire a testem ura.

Csak én, a zene és a tánc maradunk, a külvilág megszűnik.

Nem is én vagyok már. 

Néha Shiva, néha harcos, néha teknős, néha a folyó vagyok.

Időnként istennő. 

Itthon történt

Return to Baroque - vogue.it

REGGEL

A reggelek nehezek.

Ma is átaludtam három ébresztőt (ebből kettőről emlékem sincs) mire a negyedik végre megtette a hatását. Még pont időben.

Úgy döntöttem, hogy ma nagyon csinos leszek. Csak úgy. Mert kedden biokémiából ötöst kaptam. És ha már ilyen korán kell kelnem, legalább ezért megérje. Minden megvolt: szép, elegáns ruha, élénk rúzs, magassarkú... Elégedetten pillantottam a tükörbe.

Az öcsém, Andris még reggelizett, amikor indulnom kellett, úgyhogy nem vártam meg.

Már több, mint félúton jártam Déva vára felé, már láttam is messze a sziluettjét, amikor is Apa felébresztett, hogy késésben vagyok.

Mondanom sem kell, ma mégsem öltöztem csinosan.


ESTE

Ez a történet nem rólam szól.

Fenn ülök a szobámban, ezt hallom a földszintről:

-Apa, segítesz hátul levágni a hajam? - Andris, a fürdőből.

-De hát én még sosem csináltam ilyet! - Apa, vonakodva.

-Nem baj, én sem!

Most várom az eredményt.

Azóta hallottam olyanokat, hogy "De Andris, tudod, milyen? Foltos!" és hogy "Nem is olyan rossz.", valamint "Majd Anya kiigazítja."

Az előzmény:

Ahogy Andris hazajött iskolából, kijelentette, hogy le fogja vágni a haját. Mármint ő maga, még ma. Mert egész nap idegesítette, hogy hosszú, és nem ér rá holnapig. Apával próbáltuk meggyőzni, hogy ez nem biztos, hogy annyira jó ötlet, de hajthatatlan volt. Úgyhogy ráhagytuk. 

Végülis, ha el is rontja, majd visszanő. 

A fejlemények:
Az eredmény nem is lett vészes. Aztán amikor Anya hazaért, kijavította, és így már teljesen vállalható...

A jel

Néha érik az embert isteni jelek.

Ilyen az, amikor az említett ember reggel 7-kor kinyomja a harmadik ébresztőt, (nem kell sehova mennie, de tegnap este jó ötletnek tűnt, hogy ma időben felkeljen tanulni) jóízűen a másik oldalára fordul, a fal felé, amin mintha valami fekete pötty lenne. Álmosan hunyorog - amúgy sem lát jól, nemhogy reggel 7-kor - és szép lassan kirajzolódik a kép: egy nem is olyan kicsi kaszáspók ücsörög az orrától 20 centire. 

Ahogy ez eljut az agyáig, hirtelen felébred, és a korai időpontot meghazudtoló fürgeséggel ugrik az ágy másik szélére és kap a szemüvege után. Most már lát is, és semmi kétség, az egy pók.

Miközben azon gondolkodik, hogy ilyenkor mégis mi a teendő, az ízeltlábú szép komótosan elindul, szerencsére nem az ágy, hanem ellenkezőleg, felfelé a plafon irányába. Az álmos ember ekkor megnyugszik, hogy jól van, had menjen, majd a nap egy későbbi órájában megkeresi és kijjebb teszi a szűrét. 

Ekkor a pókról kiderül, hogy nem is olyan ügyes, mint elsőre tűnik, és nemes egyszerűséggel leesik a falról. Ezzel a mozdulattal beteljesedik az isteni sugallat: az ember már kinn is van az ágyból.

A pók ugyan nem az ágyba esett, hanem a fal mellett fennmaradó résbe, de ettől függetlenül az embernek már nincs kedve visszabújni, a pulzusa is egy picivel a normális felett van, úgyhogy akár neki is állhat tanulni.

Ez van, ha fel kell kelni, fel kell kelni.

Photo from Pinterest
Children's book illustration, spider and web, 1919

(Ui. NE keress rá Pinteresten a "spider illustration"-ra. Nem szép. Vagy ahogy gondolod, én szóltam.)

(UUi. - Egy nappal később - Megérte felkelni és tanulni: 5-öst kaptam!) :)

Recept*

*fogyókúrás!

Tepsis brokkoli

Egyszerű, nem lehet elrontani, nem igaz?






Hozzávalók:

• brokkoli
• tejföl
• zsemlemorzsa
• kevés olaj
• sajt (opcionális, de erősen ajánlott)

Elkészítés:
A brokkolit rózsákra szedjük és enyhén sós vízben megfőzzük. A tepsi aljára kevés olajat öntünk és zsemlemorzsát szórunk. A főtt brokkolit a tepsibe halmozzuk, meglocsoljuk tejföllel, és a tetejére reszelt sajtot szórunk.
Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt/tejföl aranybarnára nem pirul.

Műanyag helyett fém szedőkanállal tálaljuk.

Megsózzuk.

Az ehetetlenül fás, félig nyers szárakat kiválogatjuk és a kukába helyezzük. (Tipp: amit a villa nem vág el, nem kell erőltetni.)

Beismerjük, hogy nem tudunk főzni, és legközelebb inkább receptből próbálkozunk.

Desszertnek csokit keresünk a szekrényben, megérdemeljük, végülis ma még kevesebbet ettünk, mint a macskák.

Új projekt.

A "jé, blogot írok!" második felvonása.

Éppen egyedül vagyok itthon (a család világot lát), és tanulnom kell, úgyhogy persze eszembe jutott, hogy sokkal jobb blogot írni. (Anyának üzenem, hogy azért tanulok is!) Illetve máris helyesbítenék, nem vagyok egyedül, az állatsereg itt van velem, és gondoskodnak, hogy ne unatkozzak és ne tűnjön üresnek a ház.

Az első bejegyzést mégsem az állatoknak szentelném, inkább a nagyszülőknek.

Mivel egyedül vagyok, áthívtak ebédelni. Náluk pontban 1-kor van ebéd, de azért hamarabb odaértem, és meglepetéssel tapasztaltam, hogy bár örültek nekem, valahogy mégsem volt felhőtlen a hangulat. Aztán ebéd után rájöttem miért: Bár Mama élénken tagadta, mégis éhes volt, és amint befejeztük az ebédet 1 óra 15 perckor, máris jobban megindult a társalgás.

Persze Mama megjegyezte, hogy milyen sovány vagyok. És hogy holnapra süt Andriskának ici-pici rántott csirke-combit.

Aztán Papa egyszer csak felpattant és kirohant. Mint kiderült, az az ember, aki a szomszéd építkezésen dolgozik, és Papa tegnap már szólt neki, hogy ne álljon a kapujukba, ismét ugyanoda állt. Papa szólt neki, hogy azonnal parkoljon arrébb, mert ő így nem tud kiállni. És hogy ne legyen hiteltelen, annak ellenére, hogy aznap már sehova nem akartak menni, gyorsan kitalálták Mamával, hogy menjenek el a Lidl-be, és 5 perc múlva a Papa már kinn is állt a kocsival.

Legalább ma is csináltak valamit.

És hogy valami közhasznú (?) is legyen ebben a bejegyzésben:

Íme egy-egy tegnapi kép a Hősök teréről és a Műcsarnok homlokzatáról. :)